Elolvastam egy könyvet.
Ez önmagában nem akkora hőstett, de ez nem egy “hétköznapi” regény vagy novella volt.
A The Daily Stoic című könyv került a kezeim közé tavaly augusztus 15-én. Marcus Aurelius, Epictetus, Seneca, Zeno és még megannyi ősi sztoikus elmélkedéseit tartalmazza. 366 gondolatot egészen pontosan. Leckék személyes növekedésről, életmenedzsmentről és mindfulness gyakorlatokról. A könnyebb megértést kommentárok segítik, hogy a mai nap emberei is könnyebben beilleszthessék a gondolatokat a mai kusza mindennapjaikba. A tanácsok annyira egyértelműek, hogy rögtön cselekvésre sarkallják az olvasót. Így már indokolt a minden napra egy felosztás. Az elején átszaladt az agyamon, hogy nekiszaladok és végigolvasom néhány nap alatt, (mintha nem lenne holnap) de hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem egy jó megközelítés. Az önfegyelem jelentős része a sztoikus filozófiának.
Anélkül, hogy túlságosan messzi vizekre eveznék, beszéljünk egy kicsit Marcus Aurelius ezen gondolatáról, hiszen ez volt az első, ami meghatározó (és könnyeben dekódolható) volt számomra.
Biztos fantasztikus lenne teljes nyugalomban, mindenféle zavaró, kellemetlen tényezőt kizárva, élni az életünket, de az élet nem ilyen. Hogy egy klasszikust idézzek: “Things happen”, avagy a dolgok történnek, ha akarjuk, ha nem. Az eseményeket nem tudjuk irányítani, de azt, ahogyan ezekre az eseményekre reagálunk, na azt igen. Ez az egyetlen olyan dolog, ami tényleg a mi irányításunk alatt áll. Itt már látszik, hogy a sztoicizmus (és a könyv) nem egy szivárványon táncolós idézetgyűjtemény. Ebben munka van, elfogadni és alkalmazni sem könnyű (és persze van, akinek nem tetszenek ezek a gondolatok… az is teljesen rendben van). Ha sikerül ezt az egy gondolatot beengedni és elfogadni, már egy lényegesen nyugodtabb életet tudhatunk magunkénak. Ez nem azt jelenti, hogy feladjuk a kontrollt, pont ellenkezőleg: így lesz igazán miénk az irányítás a saját életünk felett.
Ahhoz viszont, hogy ilyen gondolatokat befogadjunk és ténylegesen aktív részesévé tegyük az életünknek, sokszor szemléletváltás szükséges. Általában a sikerre való vágy motivál bennünket (=boldogság?) és mivel mindenkinek mást-mást jelent a siker (és a boldogság) ez egy relative univerzális indok. Ahhoz viszont, hogy valaki dolgozzon önnönmagán, először el kell fogadni azt a tényt, hogy épp nem maximálisan elégedett a helyzetével. Ez még megfelelő önismerettel sem könnyű.
A személyes fejlődés és az önfejlesztés nem mindig könnyű (általában sosem az), de ahhoz, hogy igazán kiteljesedjünk az életünkben, elengedhetetlen.
Arisztotelész tett különbséget a hedonikus és az eudaimónikus boldogság között. Nem egyszerű szó, tudom. Nekem is beletörik a bicskám, ha szépen szeretném kiejteni (nem egy szép szó amúgysem, vagy pont ettől szép?).
Hedonikus boldogság
- külső motivációból ered
- a pénz, a hírnév, az anyagi dolgok és a külsőségek
- az öröm, ami intenzív, de ideig-óráig tart csak (ami az értékéből nem von le, természetesen)
Eudaimónikus boldogság
- belső motivációból ered
- az értékeinkkel összhangban végzett tevékenység másokért és magunkért, a személyes fejlődés, az önmegvalósítás
- a jólét, amely az elme boldogsága
Ebből már jól látszik, hogy az öröm fontos az életünkben, de jólét nélkül mit sem ér.
I do not even know the way I finished up here, however I believed this publish used to be great. Annalee Adair Maxima